Három kisgyermek édesapjaként Péter számára különösen fontos, hogy színvonalas gyermekprogramok valósuljanak meg Tiszakécskén. Alábbi cikkünkben kollégánk bemutatkozó interjúja olvasható.
Általad készült el az intézmény honlapja. Hogyan jellemeznéd?
Igyekszünk informatívabb, interaktívabb irányba lépni. Szeretnénk nyitni nemcsak a helyi, hanem a más településeken élő látogatók felé is. Mint kreatív ember azt is látom, hogy még tengernyi munka van a honlap folyamatos fejlesztésével, de a látogatottsági adatokat és a visszajelzéseket látva, kijelenthető, hogy jól haladunk.
Nagy szereped van a plakátok, promóciós videók, arculati elemek megtervezésében és kialakításában. Hogyan mutatnád be ezt a kreatív munkát?
Elsősorban ezzel a munkával lettem megbízva a művelődési központban, amelyet nagyon élvezek. Igyekszem belecsempészni egy kicsit saját gondolatvilágomat, humoromat ezekbe a plakátokba, videókba. Örülök neki, hogy kollégáim is adnak jó ötleteket adott rendezvényekkel kapcsolatban, amelyeket szintén felhasználok ezekben az anyagokban.
Minden egyes plakát, szórólap, videó függ az aktuális program imázsától, mégis vannak olyan közös elemek, amelyeket elhelyezek rajtuk, ezzel is egységes arculatot adva kiadványainknak. Összességében ez a kreatív munka áll legközelebb hozzám.
Milyen rendezvényekre emlékszel vissza szívesen?
Sok jó rendezvény volt a művelődési központban, mióta itt dolgozom. Szívesen emlékszem vissza arra az Underground Estre, amikor Little G Weevil, Céanne és a Láma Dalai felléptek a színházteremben, de nagyon tetszett Fabók Mancsi Pajzán mesék című előadása is. Emellett általánosságban szeretem a kültéri rendezvényeinket, amelyek mind a szervezésben, mind a lebonyolításban kiemelkednek a többi közül.
Hogyan éled meg a pandémiás időszakot?
Nyilván a munkánkra jelentős hatással van, hiszen a járványhelyzet kezdete óta érthető módon az eddig megszokott rendezvények szervezésére nincs, vagy csak korlátozott számban volt lehetőségünk. Mindemellett online előadásokat, koncerteket szerveztünk, amelyek új színfoltot hoztak internetes felületeinken. Természetesen nagyon várom, hogy elmúljon a pandémiás időszak és újra megvalósíthassunk tömegrendezvényeket is.
Három kisgyermek édesapja vagy. Mennyire tartod fontosnak, hogy a legfiatalabb korosztály is igényes kulturális programokat kapjon a településen? Mennyire tartod jónak a művelődési központ gyermekprogramjait?
Rendkívül fontosnak tartom, hogy színvonalas gyermekprogramok valósuljanak meg Tiszakécskén. Régen se kellett szégyenkezni a legkisebbeknek szóló programok miatt, de úgy gondolom, hogy az elmúlt években még hangsúlyosabb és látványosabb lett a lurkóknak szánt kínálat, mind mennyiségben, mind minőségben.
Felsorolnál pár példát?
Az augusztus 20-i programok egyre inkább a családoknak szólnak, csak úgy, mint a Majális. A Gyereknap és a Családi Nap is jó példa erre. Örömteli, hogy sok kézműves foglalkozás megvalósul, amely aktívan leköti a gyerekeket. Ilyen programokat folyamatosan szerveztünk meg az ünnepi alkalmakhoz kötve is (pl. húsvét, advent vagy a novemberi tökfaragó rendezvény).
Korábban laktál Pécsen is. Miért döntöttél úgy, hogy Tiszakécskén telepedsz le családoddal?
Szerettük volna gyermekeink nevelését egy barátságos, nyugodt kis városban megkezdeni, így esett a választásunk Tiszakécskére.
Gyermekeid nevelése mellett van időd szabadidős tevékenységre?
A pandémia idején nem hasonlítható össze a helyzet a szabadidős tevékenységek terén a korábbi évek menetrendjével, viszont ha tehetem, szívesen sportolok; futni és kajakozni nagyon szeretek.
NFL vagy NHL?
NBA.